Guest AuthorYou can read this piece in English by clicking here.
Content warning: nők elleni erőszak, szexuális erőszak
„Megöltek egy gyönyörű nőt.” „Így ‘vallott szerelmet’ a férfi a nőnek, mielőtt összeverte.” Még felsorolni is túl felzaklató lenne miképp teszi szexista látványossággá a média a nők elleni erőszak súlyos és elterjedt társadalmi problémáját. Egy uniós tanulmány szerint minden harmadik 15 év feletti nő tapasztalt már fizikai vagy szexuális bántalmazást, 43 százalékuk pedig lelki bántalmazást. A média feladata, hogy pontosan és érzékenyen tudósítson ezekről az esetekről – ahelyett, hogy fenntartaná a káros sztereotípiákat és a rendszerszintű szexizmust, amely hozzájárul az erőszak fennmaradásához.
Ideje, hogy a sajtó felelősen használja befolyását, és a kattintásszámok hajhászása ne szorítsa háttérbe a társadalmi szerepvállalást, így valódi változásokat segítsen elő a nők érdekében.
Budapesten, az Aurórában rendezett Csak ezt az egyet kértem! feminista fesztiválon számos vezető magyar kiadvány újságírója járta körbe a nők elleni erőszakról való tudósítás kihívásait és a média felelősségét az Annyira szerette, hogy megfojtotta című kerekasztal-beszélgetésen – melynek címe is az erőszak súlyosságát elbagatellizáló nyelvezetre utalt. Az újságírók beszámolói megerősítették, hogy még sok tennivaló van a nemi alapú erőszak médiareprezentációjának javítása terén.
A szavaknak súlya van
A nők elleni erőszak médiareprezentációja nem mindig magával a médiummal kezdődik. A panel egyik résztvevője például rámutatott a sajtó felelősségére abban, hogy ne vegye át a rendőrség vagy az ügyészség által használt káros nyelvezetet a nők elleni erőszakról szóló beszámolókban. A nőkkel szembeni erőszakról szóló hatóságok közleményeiben olyan kifejezések kerülhetnek, mint a “szerelemféltés” vagy a “családi veszekedés”. Viszont ha az újságírók figyelmetlenek vagy túl fáradtak, elmaradhat ezeknek a társadalmilag káros narratívát erősítő megfogalmazásoknak a kigyomlálása.
Egy másik résztvevő pedig megjegyezte, hogy a magazinok riporterei nem mindig elsődleges forrásokból tájékozódnak a nők elleni erőszak eseteiről. Beszámolóik során gyakran támaszkodnak más hírportálok már meglévő anyagainak megfogalmazására, így ahelyett hogy kiszűrnék, sokszor átveszik az elfogultságot és az egyoldalúságot is a tudósításaikból. Az információkkal esetlegesen átvett narratívák és az egymásra épülő információforrások bonyolulttá tehetik a szexista erőszakról való tudósítást.
Az egyik népszerű női magazinnál dolgozó panelista azt is elmondta, az olvasók figyelmének felkeltése érdekében gyakran használnak szenzációhajhász (és sokszor problematikus) címeket a weboldalon, illetve posztokat a közösségi médiában. Amikor azonban az olvasó egy ilyen címre kattint, a cikk a weboldalon már más, érzékenyebb címmel jelenik meg. Mint megjegyezte, erről a gyakorlatról a magazinon belül is viták folynak.
Egyes érvek szerint ha maga a hír nagy jelentőséggel bír, és a kattintásvadász cím több olvasót szerez neki, akkor ez nem feltétlenül rossz gyakorlat. A paneltagok közül ugyanakkor többen felhívták a figyelmet ezen stratégia visszásságaira. Meglátásuk szerint a világban már így is olyan erősen van jelen a szexizmus, hogy a szenzációhajhászat normalizálhatja a káros viselkedést, és tovább erősítheti a káros sztereotípiákat. Napjaink információs versenye mellett egyre jellemzőbb a figyelem szétforgácsolódása és csak a szalagcímek olvasása, így még több kárt okozhat a hírek efajta feldolgozása. Egyes, nem olvasók által finanszírozott kiadványok talponmaradása ugyanakkor üzleti modelljükből fakadóan épp attól függ, hogy mennyi kattintást kapnak.
A pontosság és az érzékenység egyensúlya
A panel rámutatott, mennyire összetett a nők elleni erőszakról szóló esetekről beszámolni. Hiszen újságíróként nem egyszerű egyensúlyozni a pontos tájékoztatás és az áldozatok újbóli traumatizálásának elkerülése között.
A panel egyik résztvevője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy még az is kellemetlen érzéssel töltötte el, amikor a lehető legpontosabb tudósítás érdekében kérdéseket tett fel az áldozatoknak. Ehelyett inkább olyan történetekre koncentrál, amelyek már bíróság elé kerültek, így nem neki kell feltárnia újból tényeket, amely során az áldozat tovább traumatizálódhat.
A legtöbb résztvevő azonban nem értett egyet ezzel a megközelítéssel. Mint rámutattak, a magas látencia miatt a nők ellen elkövetett bántalmazások többsége soha nem jut el a hatóságokig vagy a bíróságig, ezért – még ha embert próbáló feladat is – az újságíróknak fokozott társadalmi felelősségük van az elsődleges tudósításokban. Ilyenkor az egyik legfontosabb irányelv az áldozat biztonságának védelme, személyiségi jogainak tiszteletben tartása, és az ellene irányuló zaklatás és jogi eljárások kockázatának minimalizálása.
A média felelősségteljes nyelvhasználata és tudósitása azért is fontos, hogy elkerüljék az érintett olvasók újratraumatizálását. A legtöbb panelrésztvevő szerkesztősége azt is fontosnak tartja, hogy a nők elleni erőszakról szóló cikkek végén segítő szervezetekhez irányítsák az esetleges érintetteket. Az online média esetében fontos a közösségi médián megjelenő cikkeiki alatt megjelenő szexista és áldozathibáztató kommentek moderálása is. Ez különösen nagy kihívást jelenthet, tekintve hogy mennyi erőforrást kell erre szánni, mióta nem csak nyomtatott, de online formátumban is jelenik meg tartalmuk – emelte ki az egyik résztvevő.
Navigálás a biztonság, a polarizáció és az érzelmi munka között
A fentiek fényében érthető, hogy egyes újságírók miért tétováznak az ilyen jellegű történetekkel kapcsolatban. Nemcsak az a felelősségük, hogy óvatosan bánjanak az áldozatokkal, hanem a saját biztonságuk miatt is aggódniuk kell. A Mérték Média Monitor 2019-es felmérése szerint az azt kitöltő újságírók 56 százaléka számolt be szóbeli bántalmazásról, 72 százalékukat jogi lépésekkel fenyegették meg, 41 százalékukat pedig be is perelték az általuk írt cikkek miatt.
Ezen túlmenően a panelbeszélgetés résztvevői megvitatták, hogy a média szélsőséges polarizáltsága miatt milyen kihívásokkal jár Magyarországon az emberek megszólaltatása. A kormányzati pozícióban lévő emberek nem mindig hajlandók szóba állni a kormánytól független médiumokkal, ezért egyes témákról ezen lapok nem tudnak teljeskörűen beszámolni.
A panelisták közül többen csalódottságuknak adtak hangot amiatt is, hogy szerkesztőségükben a nők elleni erőszakról szóló történeteket gyakran nőkre bízzák, mert azt feltételezik, hogy ők “közelebb állnak a témához”. Pedig, mint az egyik résztvevő rámutatott, ezek a kérdések a magyar társadalom valamennyi tagját érintik. Tekintettel a nemi alapú erőszakkal kapcsolatos esetek borzalmas természetére, ez a gyakorlat úgy is értelmezhető, hogy a nőknek egy újabb érzelmi munkát kell elvégezniük a munkahelyükön.
Az erőszak kontextualizálása
A nők elleni erőszak strukturális és rendszerszintű probléma, a médiának pedig jelentős szerepe van abban, hogy ezt a felszínre hozza, és ne elszigetelt esetekként kezelje az egyes történeteket. Ahogy az egyik résztvevő rámutatott, a tudósítások során a hitelesség és a kontextualizálás kifejezetten fárasztó lehet. Ugyanakkor nagy erőt lát a folyamatos tematizálás és kontextushoz igazítottási munka ismétlődő jellegében, különösen mivel a bulvár és a kormányhoz kötődő média is az ismétlés által terjeszt problematikus kifejezéseket.
Fontos ugyanakkor megtalálni az egyensúlyt. Nem szabad annyira tematizálni, hogy háttérbe szoruljon az egyes eseteket egyedisége. Egy panelista rámutatott, hogy az egyes áldozatok története és egyedisége empátiát kelthet az olvasókban, és segíthet közelebb hozni a problémát az emberekhez. Egy másik résztvevő szerint a hírességek esetei különösen hatékony eszközök lehetnek a nők elleni erőszak strukturális jellegének hangsúlyozására, mivel nem járnak az áldozat háttérbe szorításának kockázatával.
Szerkesztőségi támogatás
Könnyen tűnhet úgy hogy nők elleni erőszakról tudósító újságírók “légüres térben” dolgoznak. A munkáltatóik azonban sokféle támogatást nyújtanak. A Mérce például létrehozott egy szempontrendszert ami szerint tudósítanak a nők elleni erőszakról és ezt elérhetővé tették más újságírók számára is. A panel résztvevői közül többen megjegyezték, hogy szerkesztőségük érzékenyítő képzést kínál, és etikai kódexek segítik újságíróik munkáját. A beszélgetésen képviselt lapok olyan eljárásokat is alkalmaznak, amelyek jegyében a cikkeket tényellenőrzésnek vetik alá, és megjelenésük előtt felülvizsgálják őket. Például több, vagy a szervezeten kívüli szerkesztővel is átnézetik és ellenőriztetik a cikkeket (az egyik paneles kiadványnál akár öt szerkesztővel is).
Számos újságíró számára azonban még mindig kihívást jelenthet megérteni, milyen fontos megfelelő nyelvezetet és kifejezéseket használni a nemi alapú erőszakról való tudósításokban. Különösen azoknak, akik kritikusan nézik az általában “túlbuzgó politikai korrektségnek” nevezett jelenség egyre nagyobb térnyerését. Esetükben a szerkesztőség vagy olvasóik megítélése motiválhatja érzékenyebb nyelvezet elfogadását és használatát az egyik résztvevő szerint. A nők elleni erőszakról szóló tudósítások minőségének további javítása érdekében az újságírók tanulhatnak az olyan, nagy visszhangot kiváltó esetekből is, mint itthon E. Zsanett ügye, vagy az amerikai Gabby Petito esete.
A kerekasztal beszélgetést az Auróra szervezte a december 12-18. között megrendezett Csak ezt az egyet kértem! Feminista Fesztivál keretében, a Mérce, Telex, 444, Marie Claire, NLC, és a Partizán képviselőinek közreműködésével.
A fesztivál szervezői: Auróra Közösségi Ház, Lazy Women, Marom Egyesület, NEM! – Nők Egymásért Mozgalom, Polémia Intézet, Szájensz Szeánsz, Szikra Mozgalom
És támogatója: Heinrich Böll Stiftung
A cikket Szekeres Melinda írta.